MATTORGROUP

Francia mérnök hallgató a Mattorgroupnál

A Eurocircle Professional Internships és a Marseille-i egyetem közös projektje keretében idén nyáron is meghirdette Erasmus+  gyakornoki programját, mely során Európa szerte gyakorlati helyet biztosító cégeket kerestek. Céljuk, hogy gépész- és villamosmérnöki, valamint formatervezői pozíciókra delegálhassák diákjaikat. A Mattorgroup a tavalyi évhez hasonlóan idén is a kezdeményezés mellé állt, így a 9 hetes nyári gyakorlati idő során egy francia villamosmérnökkel, Camille Le Moan-al bővült a Mattor Automatika csapata. Cégünk munkatársai nagy örömmel és sok-sok kihívással teli feladattal fogadták. Több projektben is közreműködött villamos fejlesztőinknél, mint például egy mikrokontroller megtervezésében, nyomtatott áramköreinek tesztelésében és szoftverfejlesztési javaslatok kidolgozásában. A munka utáni délutánok sem teltek unalmasan: Camille járt néhány szomszédos országban: Ausztriában és Szlovákiában. Volt a Balatonnál Siófokon, Pannonhalmán az Arborétumban és a fővárosban is. A 9 hetes gyakornoki idő lezárásaként magyaros ajándékcsomaggal kedveskedtünk neki. Nagyon örülünk, hogy megismertük és a jövőben is sok sikert kívánunk neki!